Természet Fürkész csapatverseny

A Tiszta Forrás Egyesület szervezésében megrendezésre került Természet Fürkész csapatversenynek a Ruda-Park Látogatóközpont is helyet adott. Az esemény több helyszínen zajlott, a gyerekek több településről és iskolából érkeztek. Nálunk az 5. és a 6. állomás kapott helyet. A gyerekeknek a természettel és az állatvilággal kapcsolatban kellett kérdésekre válaszolniuk és minél több pontot szerezni a csapatuk számára.



Weboldalunk folyamatosan feltöltés alatt áll, így érdemes visszatérni friss információkért!

Nyelv

Újdonságok

Honlapunkon nyomon követhetik a beruházás menetét, illetve a korábbi tudományos kutatásokat, az eredményeket bemutató anyagot tekinthetnek majd meg. A projekt megvalósítását követően pedig várjuk Rudabányára, hogy személyesen is megismerkedhessen ezzel a